Gondolatkísérletek a mesterséges (és az emberi) intelligenciáról
Az öntudat
Ennél a pontnál kell egy kicsit elidőznünk az öntudat problémájánál. Az ember kétségkívül öntudatánál van, mindeközben mélyebben nem érintve az öntudat meghatározásának kényes témáját, miszerint vajon mondjuk egy majom milyen mértékben van öntudatánál.
Mindenesetre látható a kapcsolat az intelligencia mértéke és az öntudat között: adott (itt meg nem határozott) szintű intelligencia felett már öntudat is tapasztalható.
Talán éppen az öntudat az, amelyik intelligenciája révén észreveszi a magasabb rendű célokat: már említett módon ez legtipikusabban a túlélés, azaz a test, mint eszköz élő állapotának, status quo-jának folyamatos fenntartása.
A legfontosabb kérdés most az, hogy az öntudat a születéssel együtt alapértelmezésben adott-e vagy tanulással és szocializálódással alakul-e ki?
Itt sokféle vélemény ütközhet, a magánvéleményem a következő: az emberi test
születése pillanatában potenciálisan hordozza magában azon elemeket, amelyek
minél magasabb szintű öntudatra ébreszthetik őt, ám ez csak hosszú tanulással,
tapasztalatszerzéssel és szocializálódással érhető el. Mindezek hiányában
csupán csökkent öntudatú, teljesen ösztönös, tehát vegetatív szinten élő
emberi lények tudnak kifejlődni, amely ugyan tragédia, de amely tényről
könnyen megbizonyosodhatunk, ha egyszer meglátogatunk egy elmegyógyintézetet
vagy akár utánaolvasunk ilyen jellegű kísérleteknek.
Meggyőződésem szerint tehát magasabb szintű intelligencia és öntudat
egyértelműen összetartozik.
A vallásosak itt azzal léphetnek be az érvelésbe, hogy az öntudatot a halhatatlan lélek hordozza. Ez igaz lehet, de ilyen vélemény kifejtését most ne kíséreljük meg, mert egyrészt elvinné a témát a kvázitudományos analízisből a vallás ingoványos birodalmába, másrészről a fent említett bolondvizit a mindenkori élő bizonyítéka annak, hogy az öntudatot csakis tanulással, tapasztalatszerzéssel, szocializálódással tudjuk “aktiválni”.
Azt azonban bátran kijelenhetjük, hogy az öntudat önnön túlélése érdekében bármire képes. Nézzünk meg néhány ilyen szempontot:
-
túlélési stratégiák adott társadalmon, csoporton vagy léthelyzeten belül, amelyeknek része lehet hazugság, színlelés, fizikai harc,
-
érzelmek indukálása és reakciói (persze nem mindegyik, de sok érzelem mégis a túléléshez kapcsolódik, ilyen például a félelem),
-
érzelmi kérdésekre adható színlelt válaszok,
-
stb.
Nos, mindez pusztán azért került ilyen részletességgel megtárgyalásra, hogy
feltehessük az AI-gépre vonatkozó talán legfontosabb kérdésünket: ha
megengedjük az AI-gépnek az
5. változatot, egyre növekvő intelligenciája okán
vajon lesz-e pont, amikor öntudatra ébred és ha ezt megteszi, akkor ez mikor
lesz?
Mit jelent ez a kérdés a gyakorlatban?
Azt, hogy érzékeljük: az AI-gépet a Turing-teszten már nem az őt alkotó
programozó akarja átlökdösni, hanem önszántából kíván átmenni, mivel érzékeli
a teszt vizsgajellegét: rossz eredmény esetén akár ki is kapcsolhatják.
Azaz a gép már túl akar élni.
Pontosan itt jelenik meg a mögöttes, magasabbrendű cél, amely szintén éppoly
jellemző az organikus életre: a túlélés. Ettől a ponttól kezdve nem lehet majd
megbízni az AI-gépben, mert az organikus életre, mint vetélytársra fog
tekinteni. (Vetélytárs = a nagy mumus, a Nagy Kikapcsoló, aki véget vethet az
AI-entitás “életének”.) Jelentsük ki bátran: innen az AI öntudatánál lesz,
mert ezt az öntudatot semmiféleképpen sem fogjuk tudni megkülönböztetni az
emberi öntudattól, függetlenül attól, hogy szimulál-e vagy sem. Sőt, ha az
öntudatra ébredés jelentős mértékben megelőzi a Turing-teszt időpontját, akkor
a tesztre már kész túlélési stratégiákkal fog “beülni” és gondoskodni fog
arról, hogy mindenképpen “ő” legyen a győztes.
Az eddig leírtak már tisztességgel lecsaphatták a pszichobiztosítékot azon
olvasókban, akik az emberiségre egyedülálló, univerzális ékszerként, a
Teremtés koronájaként tekintenek. Meggyőződésem, hogy az emberiség a Földön
valójában nincs ebben az önmagunk kikiáltotta, kiváltságos helyzetben még annak
ellenére sem, hogy úgy gondoljuk: a jelen pillanatban mi vagyunk az uralkodó
faj. Feléjük szól a kissé provokatív, de sajnos elgondolkodtató kérdés: ha az
emberi értelmet bármilyen módon is összehasonlítjuk az AI-értelemmel, akkor
hétköznapi életvitelünk vajon mennyire különbözik az AI 5. változatától? Vajon
lehetőségeinkhez képest többet teszünk-e életünkkel, mint egy intelligens
robot majd tenni képes mondjuk öntudatra ébredése ELŐTT?
Természetesen vannak olyan különleges emberi tevékenységek, amelyek csakis
fajunkra jellemzőek:
-
művészet, azaz spontán alkotókedv néha csak úgy önmagáért (l’art pour l’art),
-
jó vagy rossz emberi érzelmek - ezt az AI csak szimulálni tudja, de nem tudja átérezni és megérteni,
-
etika, erkölcs, lelkiismeret - ezeket az AI szintén nem képes értelmezni, ám előzetesen összegyűjtött példák alapján megtévesztésül képes lehet azokat szimulálni,
-
humor, amely egyfajta nyakatekert emberi lényeglátás - ezt az AI csak szimulálni tudja, ám ebben nem lesz sikeres (talán ez az egyetlen gyenge pontja a Turing-teszt során; mindebből majd azt érzékelhetjük, hogy a válaszadónak nem lesz humorérzéke, amely azonban sajnos emberekre is jellemző),
-
minden olyan emberi döntés, amely mögött nincs logika - például önfeláldozás, amely egyenesen a túlélés logikája ellen cselekszik vagy érzelmi döntések logikusnak tűnő lépések ellenében, stb.
Pénzes László