Gyakorlati alapok II.

Szoftverfejlesztés

 

Bevezetés

Kapcsolódó fejezetek

 

Bevezetés

 

Az alábbi néhány fejezetben sűrített összefoglalóját olvashatjuk a szoftverfejlesztés fontosabb fázisainak. Ezen folyamatokra "globális" rálátása egy kezdő programozónak sohasem lesz, csakis a legmagasabb szinten működő menedzsereknek, akik viszont már teljes egészében átlátják a szoftverfejlesztés egész struktúráját.

 

www.informatika-programozas.hu - Ezt most meg kell tanulni!

 

Sőt, az is igaz, hogy a szoftverfejlesztés aprólékos, néhol egyenesen költséges fázisaiban csakis nagyobb projektek esetében érdemes végiglépkednünk, azokban azonban szakmai, sokszor üzleti kötelesség. Ugyanis a megrendelő a pénzéért okos emberektől optimális kódot vár, nem pedig balfékek félresikerült próbálkozásait.

 

A magam részéről 2 olyan sikertelen próbálkozásról tudok, amelyekben X. szoftvercégnél adott projektek kezdeti fejlesztései olyan rossz irányt vettek fel, hogy ez súlyos, milliós mértékű károkat okozott. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy mindezek tudatában se fulladjon tömény káoszba egy projekt futtatása, amint erről nemrégiben panaszkodott egyik programozó ismerősöm.

 

Az alább ismertetésre kerülő fázisok tehát többé-kevésbé ideálisnak gondolt szoftverfejlesztési munkafolyamatok, amelyek menetét érdemes megfontolnunk, mert -amint erre Angster Erzsébet is utalt-,

 

www.informatika-programozas.hu - Ezt most meg kell tanulni!

 

a szoftverfejlesztés mérnöki alkotómunka, nem improvizáció.

 

Amint egy hidat, egy autót, egy hétköznapi használati tárgyat meg kell előre tervezni, éppígy szükséges tennünk egy komolyabb program esetében, hiszen mit is tehetünk, ha például egy bank megkeresi szoftvercégünket, mondván, alkossunk egy olyan szoftvert, amely egyszerre kezeli a világon elérhető összes pénzügyi tranzakcióját, ügyfelét, alkalmazottját, stb.

 

Garantált, hogy ilyenkor mindegyik szoftvercég azt válaszolja: "Hát persze!", holott első körben gőzük nincs a feladat nagyságáról. (Ez megint egy konkrét eset volt: X. szoftvercég előzetes tanulmányok nélkül először aláírta a szerződést, majd csak utána kezdett toborzáshoz, még pontosabban: elvállalt egy munkát olyan programozási nyelven, amelyhez nem voltak meg a szakemberei.) Általánosságban kijelenthetjük: minél nagyobb a feladat, annál mélyebben és pontosabban szükségesek az előzetes felmérések, előtanulmányok, a feladat minden egyes részletének aprólékos kidolgozása, mert már a legkisebb tévedés is súlyos anyagi terhet róhat a szoftvercégre.

 

Ennek függvényében a követendő munkafolyamatok a következők:

www.informatika-programozas.hu - Ezt most meg kell tanulni!

 

Lényeges még hangsúlyoznunk, hogy ezen munkafolyamatok valójában nem különülnek el egymástól éles határvonalakkal (bár nyilvánvalóan sorrendjük nem cserélhető fel). Legtöbbször csupán (pénzügyi) megállapodás kérdése, hogy például a megrendelőnek még valami eszébe jusson és azt utólag bevetesse a szerződésbe, amely miatt alapjában változik meg az igényfelmérés eredménye, valamint az analízis és az egész rendszerterv.

 

Kapcsolódó fejezetek