A programozási módszertani szempontok (avagy miképpen dolgozzuk fel az anyagot?)
Mitől jó egy programozási módszertan?
A témanyitó kérdés feltevése naivitást sugall, bár azt hiszem, sok módszertaníró valójában nem is gondolkodott el erről. Egy programozási módszertan attól jó, amitől a többi, más témájú módszertan:
apró, jól követhető, logikus lépésekben építi fel a tudásanyagot a tanuló számára már egészen az alapoktól. Ezt a módszertan írója csakis úgy képes megtenni, hogy birtokában van a tudásanyag rendszerszemléletének, azaz "átlátja a rendszert".
Ebből a globális rálátásból választja ki részben nyers szakmai, részben empatikus (de mondhatjuk úgy is, hogy pedagógiai) elvek alapján a szerinte optimális tanulási-tanítási lépéssorozatot. Az utóbbi, az empátia legalább annyira lényeges, mint a szakmai rész. Ha az oktató ennek hiányában van, akkor nem tud a kezdő elméjével gondolkodni, azaz nem lesz képes a leglényegesebbre: a jól követhető, logikus tanulási lépések kialakítására.
A módszertan ilyen jellegű megírását mindig az nehezíti meg, hogy minél tágabb, kiterjedtebb az elsajátítandó tudásanyag, annál nehezebb kiválasztani belőle a megfelelő alapvonalat. Tipikusan ilyen a Java-nyelv; csak pillantsunk bele az előre megírt, szabadon elérhető API-könyvtárakba és ez még mindig csak a hivatalos dokumentáció...
A jó módszertan szerkezete talán egy egyszerű fa-struktúrájához hasonlítható: a földtől indulva csakis egyetlen törzse van, egyedül az tör az ég felé, ám aztán rengeteg leágazása lesz, rengeteg további leágazással. A jó programozási módszertan pontosan ilyen: az alapozásnak kizárólag a "törzsrészben" kell megtörténnie, ám ha az kellőképpen eredményes, akkor aztán bármerre kanyarodhatunk tovább az ágakban.
A fa-struktúra ugyanakkor megmutat egy másik problémát: adott bonyolultságú tudásanyagból már nem építhető lineárisan haladó módszertan a rengeteg párhuzamos leágazás miatt. Ám a már említett eredményes alapozás esetén ez nem probléma.
Pénzes László