A programozási módszertani szempontok (avagy miképpen dolgozzuk fel az anyagot?)

Logika vagy magolika?

A kérdés ironikus, hiszen kis tapasztalatok birtokában is felfedezhetjük, hogy másképpen kell tanulnunk mondjuk egy verset és magát a programozást. Az előbbinél nincs mese: egy verset egyszerűen be kell biflázni, szóról szóra be kell magolni, ebbe a tevékenységbe tehát egy csipetnyi logika sem szorult. Ezzel ellentétben a matematikai és a vele rokon programozási logika nagy előnye, hogy tanuláskor sokszor elég megérteni a folyamatok belső logikáját. Tipikus példa erre az 1 + 1 = 2 megértése. Ezt be lehet ugyan magolni és így hamar reprodukálhatóvá is válik, ám semmit nem ér, ha nem értjük meg belső logikáját, azaz ama tényt, hogy ez a matematikai művelet éppúgy érvényes 1 + 1 alma, mint 1 + 1 cipő esetében.

Ettől függetlenül azt állítom, hogy ha előszörre nem értjük meg egy bonyolultabb algoritmus belső működését (bár javaslatom, hogy tegyünk meg mindent ennek érdekében, főként próbáljuk meg a debug üzemmódot /Programozási molytalanítás avagy a debug üzemmód című fejezet/), akkor egyszerűen magoljuk be az algoritmust.

Azért merem ezt javasolni, mert az emberi elme integráló elme, azaz mindig többet képes kihozni a megtanult tudásanyagból, mint maga az elsajátított tudásmennyiség. Azaz algoritmusmagolás esetén bár először csakis a formát tanuljuk meg és nem értjük meg annak belső tartalmát, de ha sokat foglalkozunk vele, ha sokat pörgetjük elménkben a problémát, az elme meg fogja látni benne a tartalmat.

Az orvosilag gyengeelméjűek sajnálatos eseteit nem számítva ez a módszer MINDENKINÉL működőképes. A tanulási kudarcok sohasem a megértés hiányából fakadnak, hanem a szándék, tágabb értelemben a szellemi küzdelem feladásából.

A tanulás egyúttal mindig önmegismerés. Tudnunk kell "belőni" egy adott tudásanyag nehézségi szintjét, még akkor is, ha ennek a tapasztalatnak még nem vagyunk birtokában, mert felesleges önmagunkat okolni olyan kudarcokért, amelyekről sok esetben nem is mi tehetünk. Hasonlatos ez azon szituációhoz, amikor óvodásokhoz irodalmi stílusban beszélünk. Nem fogják megérteni, mert egyszerűen nem az ő szintjük, éppen ezért felesleges, sőt egyenesen bűn őket okolni az értetlenség miatt. Csakis magunkat vádolhatjuk, de csakis azért, hogy adott szituációhoz rossz szintet "lőttünk be".

Összefoglalva: tanuljunk...

• csakis lépésről lépésre, nem beleugorva nehéz anyagokba,

• fokozatosan,

• önmagunk felé türelemmel viseltetve,

• ne szégyelljünk önmagunknak bevallani hibáinkat, fogyatékosságainkat ("no, én mégsem vagyok Einstein..."), hanem találjunk hatékony módszereket ezek megoldására.